Szétvetett lábbal, meztelen hevert, lábát nyakába vette
és azt kiáltotta: "Viva la musica, Viva Beethoven!" -
Belezengett az egész zenecsarnok
...és akkor hegedültek a parókás férfiak és szólt a violon,
a brácsa , a gordonka és nekifeszültek az ujjak a zongora csontjának.
***
Kecskét öltek a hangversenyterem oltárán, a hatalmas Angsterorgonán
és vére szétspriccelt az oratóriumon, s szájukat nyalták, a valódi, meleg vért,
- a púder és rúzs - álcájáról a karmester kéjnői, kik operaénekesnek és
tánckarnak voltak tartva.
***
Dús, tejelő füvet legelve a templom kertjéből elkóborolt a láncravert szörnyeteg
és sikongató nőket kergetett. Azt dörmögte, rezes férfihangján: "Viva la musica,
Viva Beethoven !"
Meztelen futott szét a karnagy nyája és parókáik a légben, mint farkastól remegő
bárányok dülöngéltek a kusza kauzalitással.
***
A karnagy, mint hús-vér imperativusz koncentrálja a kéjnők köreit és középre
centralizálja a szőrös szörnyeteget, aki piszkos áriát dörmög, miközben a
templomkerti vad hosszú láncára felfűzött meztelen női operakar esztrádjának sok
melle a hideg márványpadlóhoz ér, mely a vért ivó Vlad Tepes kriptája.
A körből kinő egy kereszt és fényével zúzza szét az áradatot,
s ők, mint férgek a sötét Drakula sírjába bújnak.
És megjelenik ott egy tiszta múzsa. Pihés fanszőrzettel. Rózsabimbókkal a mellén.
Fenekéig érő vörös hajjal és vörös szeplőkkel. A kezében almákkal...
A keresztre kígyó tekereg.
És ez a múzsa azt suttogja, az almát Hamleti pózban meztelen melle elé tartva :
"Ember ?" .
A körből feltör a templokerti szörny. A keresztre mászik és a kígyó által a keresztre köttetik, hatalmas falloszával ott erőszakot tesz a vörös múzsán és azt kiáltja:
" Ímé, Én vagyok az Ember ! Az Ószövetség ímé elkezdődött ! "
***
Álmos cserkészek keresik a Világ eredetét. Egy barlanghoz érnek.
Szülőcsatorna.
